Bernya az edzőteremben – 2. rész

A második részből kiderül, hogy az edzőterembe eljutni nem is olyan egyszerű! Mert hát, mitévő legyen az ember, akarom mondani, a kenguru, amikor a tükör előtt állva szembesül azzal, hogy a trikója a tél folyamán mintha összement volna egy picikét. Ráadásul Robi, a béka egyenesen azt állítja, hogy barátja pocakot eresztett, és hiúságára apellálva próbálja motiválni! Határozottan nem könnyű a kenguruk élete, ha a súlyproblémák kerülnek előtérbe!

“- Edzőterembe? – lepődött meg Bernya – Még sosem voltam edzőteremben. Mit lehet ott csinálni? – Eszébe ötlött, látott már néhány képet az interneten, meg egy barátja profilján a közösségi oldalon, ahol különféle kigyúrt állatok nagy súlyokat emelgetnek, de Bernya nem tudta elképzelni magát, amint francia rúddal bicepszezik egy egész alakos tükör előtt trikóban. A francia rúd számára csak és kizárólag a bagettet jelentette, és egészen más célokat szolgált.

– Ha egész hétvégén esni fog, akkor még egy jó hétig sáros lesz a patakpart – Robi hangjára felrezzent. – Úgyhogy sportolni nem tudunk. Nekem viszont hiányzik a mozgás. Egész héten testnevelést tanítok, jó volna csinálni is, nemcsak bemutatni a gyakorlatokat.

– Esik az eső! Bőrig ázunk!

– Ugyan, itt van egy ugrásnyira a terem!

– Nincs trikóm – próbálkozott megint Bernya, mert az igazat megvallva, eléggé ódzkodott Robi ötletétől.

– Akkor vegyél fel egy fehér pólót, meg egy rövidnadrágot – magyarázta Robi. – És pakolj be egy törölközőt a sporttáskádba.

– Sporttáskám sincs – makacsolta meg magát Bernya, de Robi nem tágított. – akkor jó lesz egy nejlonszatyor is. Háromnegyed óra múlva találkozunk az Örsön – búcsúzott el. – Utána meghívlak egy lángosra.

Bernya még tanácstalanabbá vált. Még hogy edzőterembe, ő? Életében nem fogott súlyzót a kezébe, és viccesnek találta, hogy bizonyos alakok számára az jelenti a sportot, hogy négyszer tizenkettes szériákban guggolnak egy rúddal a nyakukban, gondosan ügyelve arra, hogy közben jól mutassanak a tükörben. De Robival szívesen találkozott, és a lángos is elég csábítóan hangzott, úgyhogy nekiállt alkalmas ruhát keresni. Rövidnadrágot még csak-csak talált, de a fehér pólóval bajban volt. A kezébe akadt egy darab, fel is próbálta, de a hasánál rövidnek bizonyult.

– Összemehetett a mosásban – állapította meg, és a tükör előtt állva próbálta lejjebb húzni a pólót, ami vállban nagy volt, mégis csak a köldökéig ért. A hasa alja kissé kidudorodott belőle.

– Nem vagyok dagi – nyugtatta meg magát, és oldalt állt, hogy jobban lássa, hogyan fest a ruhában.

– Nem, a póló ment össze – hozott szakértő döntést, és feljebb húzta a rövidnadrágot.

 – Hónaljban kicsit szűk – konstatálta, és próbálta úgy eligazgatni magán a ruhát, hogy éppen takarja a hasát, de ne kelljen nyakig felhúznia. Végül sikerült, főleg, miután határozott mozdulatokkal húzogatni kezdte a póló alját. Szerencsére az anyag engedett, és kicsit formátlanul ugyan bár, de végre leért a nadrág korcáig.

– No, ez is megvan – nyugtázta, majd összehajtogatta a ruhákat, és keresett egy hátizsákot. A szekrény tetején talált egy használaton kívüli darabot, abba bepakolt, belebújt a csizmájába, megragadta az esernyőjét, és az Örs vezér tere felé vette az irányt.

Robi már várta. Bernya tett egy halovány kísérletet, hogy kezdhetnének esetleg a lángossal, de Robi ellentmondást nem tűrően megindult az edzőterem bejárata felé. A kenguru lemondó sóhajjal követte, és közben igyekezett behúzni a hasát. Beléptek a helyiségbe. Robi a recepciós pulthoz lépett, jegyet váltott mindkettejük számára, aztán bementek az öltözőbe. Bernya beleszimatolt a levegőbe, és az a tornateremszag csapta meg, amit utoljára az iskolában érzett. Ettől kicsit jobb kedvre derült, hiszen annak idején szeretett iskolába járni, és amikor Robi helyett beugrott tornatanárkodni néhány hétre, azt is élvezte. Megkereste a számára kijelölt szerkényt, és öltözködni kezdett. Mielőtt belebújt volna, mancsával kicsit még meghúzogatta a pólót, biztos, ami biztos, aztán bezárta a szekrényét, a kulcsot az erszénybe rejtette, és elszántan nézett Robira.

– Mehetünk.

Robi végignézett rajta.

– Nem rövid ez a póló egy kicsit? –kérdezte.

– Nem, nem – vágta gyorsan Bernya, és igyekezett még beljebb húzni a hasát.

– Mintha lenne egy kis pocakod, barátom.

– Nem, nincs – sietett a válasszal a kenguru, és már levegőt sem vett. Robi mosolygott.

– Az a baj, hogy mióta a cukrászdában dolgozol, csak a hűtő és a sütő közti távolságot teszed meg napjában százszor. Nincs futárkodás, pizzakiszállítás, viszont van helyette krémkóstolgatás, fakanálnyalogatás. Meg is látszik az eredménye – bökött Bernya hasa felé, és a kenguru fülig vörösödött.

– Igaz, mostanában kevesebb időm jut ugrálni – vallotta be, és legörbült a szája – Rengeteg a teendő, és amióta nem munkaköri feladatom a napi több kilométer ugrálás, csak esténként jut némi idő. De legtöbbször olyan fáradt vagyok, hogy alig várom, hogy hazaérjek, és csak belezuhanok az ágyba. Reggel pedig kezdődik minden elölről. Egyszerűen nincs időm!

– Mikor is érkezik Eva Kengurska? – kérdezte Robi, mintegy mellesleg.

– Két hónap múlva. Már alig várom! – merengett el egy pillanatra Bernya, s most más ok miatt pirult el.

– És gondolod, hogy ő egy ilyen pocakos Bernyára emlékszik? – folytatta Robi. Ezzel elevenére tapintott. Bernya lehorgasztotta a fejét.

– Most mi lesz? – kérdezte a békát. – Szerinted nem is fogok már tetszeni neki?

– Biztosan nagyon fogsz neki tetszeni, de talán még jobban tetszenél, ha addigra lefaragnád ezt a kis pocakot. Nem nagy szó, pár hét edzés, kevesebb sütemény és sajtos rúd, és mire Eva hazaér, egy igazán fess kenguru várja. El fog olvadni, mint a marcipán, ha a sütő mellett felejted! – biztatta Robi.

Bernya nagyot sóhajtott. A lelke mélyén tudta, hogy a barátjának igaza van. Követte Robit a terembe, és óvatosan körbepillantott.”