{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Fóbiák

Szilvi, a VKP-góré már jó vagy tíz napja kisorsolta ezt a témát. Így én már jó előre elküldtem Bernyának, hogy kezdjen rajta gondolkozni, s ne előző este kelljen két krémes között kihúzni belőle egy ilyen nehéz témát.

– Na, csak kitört belőled a pszichológus – írt vissza Bernya a közösségi oldalon.

– Nem, nem – siettem én a magyarázattal – Szilvi sorsolja a témákat véletlenszerűen. Most ez a következő. Akarsz róla beszélni?

Bernya csak egy szmájlit küldött vissza, s megígérte, hogy a napokban sort kerítünk rá. Titkon bíztam benne, hogy a cukrászdájában. Bernya krémeséért még a tavaszi diétámat is hajlandó lettem volna feladni egy pillanatra. Így is történt. Kedd este néztem be hozzá, nem sokkal zárás előtt. A krémes sajnos már elfogyott. Bernya ásványvízzel kínált. Nem akartam udvariatlan lenni, így csak titokban leskelődtem a süteményes pult felé, amikor azt hittem, hogy Bernya nem látja. Dugig volt mennyei sütikkel! Vajon miért nem kínál meg?

– A süteményeket nézed? – kérdezte meg végül.

– Áá, nem – kaptam el gyorsan a tekintetem. Jaj, de kínos, észrevette!

– Azt mondtad, diétázol – magyarázta ő – Nem akartam megnehezíteni.

– Ó, én nem, igazán nem… nahát, milyen udvarias vagy! – nyeltem egyet. Bernya igazán a legtapintatosabb kenguru, akit valaha is ismertem. A sütimnek meg lőttek. Pedig ezért futottam ma két kilométerrel többet, hogy ez most beleférjen. Bernya elnevette magát, felállt, és felnyitotta a hűtőpultot:

– Csak vicceltem! Válassz!

Egy sajtos rolót választottam. Abban legalább nincs cukor.

– Nos akkor – haraptam bele – Mitől szoktál félni? Mmm, ez mennyei! Mármint, a süti.

– Attól, hogy dagi leszek – vallotta be kertelés nélkül Bernya – Tudod, mennyire szeretek enni! És mióta megnyitottam a cukrászdát, naphosszat keringek a sütő és a gyúrópult között. Nem valami komoly mozgás! Másra meg alig marad idő! Ritkábbak lettek a patakparti ugrálások. És mindig mindent meg kell kóstolni. Egyszer felszedtem pár kilót, és rémes volt a fogyókúra! Még edzőteremben is jártam! Gondolhatod!

Egyetértően bólogattam. Mást nem is tehettem volna, a szám sajtos süteménnyel volt tele.

– Meg azóta a sajnálatos eset óta, ami Patkóval és Patikával történt, a patkányoktól is tartok. Szerencsére, azóta nem láttam egyet sem a környéken, de nem is nagyon szeretnék. Még a gondolatára is kilel a hideg!

– Állj. állj – szóltam közbe, amikor végre ki tudtam nyitni a számat – Ezek mind a második könyvben lesznek csak benne! Most arról mesélj, amitől az első könyvben féltél! Végül is, az fog nemsokára megjelenni!

Bernya elgondolkodott. A beálló pillanatnyi csendben beláttam, hogy ez elég furcsa kérés.

. Tudod, sokáig féltem attól, hogy a cirkusz után nem találok munkát, hogy nem fogok tudni megállni a saját lábamon, hogy befuccsol a cukrászda, és hogy nem fogok találni idehaza egy kedves kengurulányt…

– Várj, ne mondd el az egész könyvet! – szóltam közbe. Bernya nagy szemekkel nézett rám.

– Akkor miről meséljek?

– Igazad van – feleltem végül – A többi a könyvből úgyis kiderül!